SLIM TÖLGYFA ASZTALCSALÁD


Karcsú és elegáns étkezőasztal

A SLIM étkezőasztal egyszerűségétől és karcsú, filigrán megjelenésétől igazán különleges. Bár a nagy felületű valódi tömörfa asztallap és az erős, hasáb szerű lábak stabilitást és erőt sugároznak, az asztallábak elhelyezése és rendhagyó csatlakozásuk egyértelműen légies hatást kelt. A SLIM tölgyfa étkezőasztal esetében a lábak az asztallap síkjába futnak be úgy, hogy felülnézetben a lapba ékelődött láb is látható, mely ezáltal szerves része a kompozíciónak. Hogy ezt az elegáns csomópontot még inkább kihangsúlyozzuk, az illesztéseket fózolt eldolgozással alakítottuk ki. A láb és az asztallap találkozásánál egy V alakú horony jelenik meg, így a két illesztés vizuálisan elválik egymástól. Ez a finom részlet, lágy eleganciával ruházza fel a SLIM asztalokat.
 

Hova válasszunk SLIM tömörfa étkezőasztalt

A SLIM tömörfa étkezőasztalok letisztult formaviláguknak köszönhetően igazi kaméleonnak számítanak. Tökéletes harmóniában vannak szinte minden típusú enteriőrrel, ahol a valódi faanyagok helyet kapnak. Megjelenésük nem fogja dominálni az enteriőrt, ugyanakkor érdemes figyelni arra, hogy megfelelő teret hagyjunk a tölgyfa étkezőasztal számára. Ugyanis a SLIM valódi szépségét akkor tudja igazán megmutatni, ha a körülötte elhelyezett bútordarabok nem kezdik el dominálni a teret.

 
 

SLIM tölgyfa étkezőasztalok felületkezelései

A SLIM tölgyfa étkezőasztalok felületkezelései pontosan megegyeznek az általunk gyártott többi asztaléval. Az ötféle natúr olajos impregnálás mindegyike különleges karaktert ad a tömörfa felületeknek. Színválasztékunkat úgy alakítottuk ki hogy a természetes, világos tölgy árnyalatok kedvelőitől a sötétebb tónusok rajongóiig mindenki megtalálja a számára tökéletes megoldást. Az étkezőasztalok felületkezeléséről részletesen a „Felületkezelések és színek a design asztal variációinknál” részben olvashatnak.
 

SLIM étkezőasztalok méret választéka

A SLIM étkezőasztal előnye nem csupán karcsúságában és jó beilleszthetőségében rejlik. Mérettartományainak széles skálája igazán nagyvonalú játékteret biztosít a különböző helyzetekhez való alkalmazkodásban. Szélessége 140 cm-től indul és egészen a 240 cm-es kivitelig rendelhető belőle étkezőasztal. Hasonlóan rugalmas a SLIM asztalok mélység tartománya is, hiszen 80 és 100 cm-es verzióban is választhatjuk őket. Utóbbi két mélység variáció közül, a 100 cm-es kivitelt ajánljuk otthoni felhasználásra, hogy a teríték és a kínáló tálak kényelmesen kaphassanak helyet az asztalon.
 

Milyen étkezőszéket, padot válasszunk a SLIM tömörfa asztal mellé

Az általunk készített tömörfa asztal variációk közül talán a SLIM családhoz a legkönnyebb étkezőszékeket választani. Mivel az asztallábak egészen a sarkokig vannak kitolva ennél a típusnál, a székeket, legyenek bármilyen szélesek is, könnyen el tudjuk helyezni a közrefogott részben anélkül hogy a széklábak bármilyen szerkezetet kereszteznének, vagy közre kellene fognunk valahol az asztallábat. Egy SLIM tömörfa asztal mellé teljes nyugalommal választhatunk kárpitozott étkezőszékeket, sőt akár még egyszerű vonalvezetésű acél lábú székeket is. Emellett gondolkodhatunk még szabadabban, és választhatunk hozzá akár padot vagy ülőkét is. Az EDELHOLZ kollekciójában szereplő padok közül leginkább a LINE családot ajánljuk, mely vonalvezetésében ugyanazt a visszafogott, légies eleganciát képviseli, mint a SLIM tömörfa étkezőasztalok. Ráadásul nagy előnye a családnak hogy a padokon kívül kubus formájú ülőke is elérhető, amelyet QUADRO LINE névre kereszteltünk.
 

SLIM étkezőasztalok éttermekbe

Számos esetben merül fel az igény a minőségi tömörfa étkezőasztalok használatára éttermek vagy más vendéglátóhelyek részéről, ugyanakkor egy közületi térben bizonyos mértékben más méretigényeket kell kielégítenünk a kényelmes használat érdekében. Éppen ezért készítettük el a SLIM étkezőasztal keskenyebb verzióját, amelyet a kisebb lakásokban való használat mellett kimondottan éttermi asztalként ajánlunk. Mivel a kínálótálak helyének biztosítására ezekben az esetekben jellemzően nincs szükség, teljes nyugalommal spórolhatunk így helyet. Ügyfeleinknek a hosszúságot illetően sem kell kompromisszumot kötnie mivel közületi projektek esetében egyedi éttermi asztal méretigényeket is kielégítünk.