Minden, amit tudni kell mielőtt parkettát, szalagparkettát választunk


A szalagparketta

A szalagparketta többrétegű fa parketta, akárcsak halszálka parketta kínálatunkból a Triplex. Felépítésében, rétegeinek kialakításában és anyaghasználatában azonban jelentős különbségekkel találkozhatunk. Mielőtt azonban a szerkezetet illető kérdésekbe vetnénk magunkat, nézzük milyen is a szalagparketta megjelenését tekintve. Természetesen ahány gyártó, annyi szokás, mégis általánosságban véve három osztás típust különböztetünk meg ennek a burkolatnak az esetében.
 

A szalagparketta típusai

Az egysávos típusnál az egyes, egyedülálló szalagparketta lapok teljes szélességükben egy anyagból készülnek. Ennek köszönhetően ez a típus hasonlít leginkább a hagyományos parkettához, illetve a nagyméretű halszálkákhoz. A kétsávos és háromsávos típusok esetében, ahogy azt már nevük is előre vetíti, egy szalagparketta lapon belül két vagy három sávban helyezkednek el a felső kopórétegben a keskeny facsíkok. Így olyan hatást keltenek, mintha rengeteg vékony lapból lennének kirakva, ez azonban csak a felső rétegre igaz. Ha ilyes fajta két, vagy három osztású sűrű, tömött hatású padlóburkolatot látunk, szinte teljesen biztosak lehetünk benne, hogy az szalagparketta.
 

A szalagparketta és minőség

Az EDELHOLZ halszálka parketta kínálatáról és előnyeiről hosszan és részletesen írtunk a minőségi parketta termékeket ismertető oldalon. Ahhoz azonban, hogy megértsük általánosságban a szalagparketta és az EDELHOLZ minőségi nagyméretű halszálka közti különbséget, fontos felidéznünk néhány részletet.
Mint minden EDELHOLZ termék, parkettáink is kizárólag kiváló minőségű magyar tölgyből készülnek. Ebből a nemes alapanyagból kétféle halszálka parketta típust állítunk elő, összesen három különböző anyagvastagságban. A 14 és 20 mm-es verzió teljes keresztmetszetében egy faanyagból készül, emellett pedig 14 mm-es vastagságban elérhető a Triplex típus is. Utóbbi különlegessége, hogy más több rétegű parketta típussal ellentétben a Triplex halszálkáink minden egyes rétege ugyanabból a tölgyfaalapanyagból készül. Ennek a rétegrendnek különleges szerepe van mind tartósság, mind alkalmazási terület szempontjából, mégis a legfontosabb, hogy lényegesen ellenállóbb szerkezetet hozhatunk általa létre.
A fentiek mellett fontos, hogy halszálka parketta kínálatunkban az egyes elemek szélessége 80 – 160 mm közötti variációkban érhető el, ahol a lapok teljes szélességükben egy anyagból készülnek, vagyis nincs bennük osztás. Ez a nagyvonalú és széles lapkínálat lehetőséget biztosít, hogy különleges, elegáns tereket hozhatunk létre.
 

Szalagparketta alapanyaga és felépítése

Ahogy korábban írtuk, a szalagparketta felépítése szintén három rétegű, akár csak az általunk gyártott Triplex halszálka parketta. Lényeges különbség azonban, hogy míg az EDELHOLZ Triplex lapok minden egyes rétege kiváló minőségű magyar tölgyből készül, addig a szalagparketta lapok rétegei különböző fafajtákból tevődnek össze. Alsó és középső rétegük fenyőlécből, vagy utóbbi esetében akár fenyő forgácsból, mdf-ből is készülhet, míg felső részük kemény fából, jellemzően tölgyből, vagy bizonyos esetekben furnérból is kerülhet kialakításra.  Mint tudjuk, a kemény tölgyfa kiváló kopásállóságúl és esztétikus megjelenésű, így kiváló választás, mint felső kopó réteg. Ezzel ellentétben a furnérból kialakított felület élettartamának hossza alul marad a keményfával szemben. A szalagparketta strukturális kialakításának jelentős hátrányával érdemes tisztában lennünk. A puha fenyőfa és a kemény tölgyfa rétegek terhelhetőségükben és más tulajdonságaikban is különböznek, ami az idők során több problémát is okozhat. Az eltérő fafajták másképp reagálnak a hőre, és a levegő páratartalmára is, amely hosszú távon a szalagparketta esetében az egyes rétegek szétválását, vagy a rétegekben belső repedések megjelenését is eredményezheti. Az így megrepedt vagy szétvált parketta lapok az idők során pedig kellemetlen recsegő, nyikorgó hangot adhatnak. Ezzel szemben az EDELHOLZ halszálka parkettáknál alkalmazott három tömör tölgyfaréteg azonos tulajdonságainak köszönhetően együtt mozog, így nem alakulnak ki repedések vagy szétválások a lapok belsejébe.
 

Szalagparketta felületkezelése

A szerkezetbéli különbségeken túl, a szalagparketta általános felületkezelési eljárásai is jelentősen eltérnek a minőségi halszálka parkettáétól. Míg utóbbi felülete kizárólag természetes olajok használatával, lakkozás nélkül készül annak érdekében, hogy a természetes fa szépségét és minden pozitív tulajdonságát élőként megtartsa, addig a szalagparketta az esetek legnagyobb többségében lakkozott felületet kap. Bár napjainkban számos cég vizes bázisú lakkokat használ termékeihez, az ilyen módon felületkezelt fapadló örökre elveszíti természetes pozitív tulajdonságait. A keményfa felületű szalagparketta ugyan idővel felcsiszolható, ugyanakkor a felújítás után nem, vagy nehézkesen és költségesen lehet már visszatérni a natúr olajos felületkezelési módhoz.
 

Padlófűtésre szalagparketta vagy halszálka parketta az ideálisabb?

Korábban már végig vettük a szalagparketta rétegeinek anyaghasználatát, amely az alsó két rétegben jellemzően fenyőfa, de középen lehet faforgács vagy mdf-is. Ezzel szemben az EDELHOLZ minőségi halszálka parketták tömör tölgyfából vagy három rétegű tömör tölgyből készülnek. De miért is különösen fontos ez padlófűtés esetén? A szalagparketta alsó rétegeiben felhasznált fenyőfa, puha fafajtának számít, ami azt jelenti, hogy hőszigetelő képessége igen magas. Emiatt is számít kiváló alapanyagnak nyílászárók készítésére, hiszen a hideget kint, a meleget pedig bent tartja. Ez a tulajdonsága azonban hátránnyá válik, amikor padlófűtés fölé szeretnénk fapadlót rakatni, hiszen a fenyőfa leszigeteli az alulról érkező meleg jelentős részét. Ezzel szemben a kemény tölgyfa jó hővezető, aminek köszönhetően az EDELHOLZ halszálka parketták könnyedén továbbítják a padlófűtés melegét a legfelsőbb rétegébe. A szalagparketta eltérő anyagminőségű rétegeinek kialakítása, egy másik szempontból is hátrányos padlófűtés esetén. Ahogy a korábbiakban már szintén szó volt róla, az eltérő karakterisztikájú faanyagok másképp reagálnak mind a levegő páratartalmára, mind a hőmérsékletre. Mivel a padlófűtés használatakor a rétegek mozgása intenzívebb lesz, ezért a szalagparketta eltérő fafajú rétegei megrepedhetnek, amely a felső réteg repedésében lehet a leglátványosabb.  Így összességében elmondható, hogy padlófűtés fölé a hosszútávú és minőségi megoldás érdekében válasszunk keményfából készült padlót, amely egy, vagy azonos anyagminőségű rétegekből készült.
 

Mikor válasszunk minőségi halszálka parkettát szalagparketta helyett?

Mikor arról döntünk, hogy minőségi halszálka parkettát vagy szalagparkettát választunk, mind az esztétikai, mind a szerkezeti szempontokat figyelembe kell, hogy vegyük. Amennyiben természetes, élő padlóburkolatot szeretnénk, amely naturális szépségével és nagyvonalú kiosztásával nyűgöz le minket, mindenképpen érdemes a nagyméretű halszálka parketta mellett döntenünk. Esztétikum tekintetében a halszálkáknak még egy hatalmas előnye van a szalagparkettával szemben, amelyet már elnevezésük is önmagában hordoz, ez pedig nem más, mint a különleges mintában való lerakási mód lehetősége.
 

A szalagparketta és halszálka fektetése

A halszálkákat fektethetjük egymással 90 fokot bezáró szögben, amelyet magyar halszálka néven említünk, illetve egymással 60 vagy 45 fokot bezáró szögben, amely francia halszálkaként ismert. Ezzel szemben a szalagparkettát, különösen a két, vagy három sávos lapokat csupán egymással párhuzamosan, eltolt struktúrában szokás fektetni, mivel a keskeny csíkokból álló elemek önmagukban is rendkívül mozgalmas felületet alkotnak.
Az esztétikum mellett ne feledkezzünk meg a praktikumról és a technológiai kívánalmakról sem. Padlófűtés esetén a teljes keresztmetszetében, vagy mindhárom rétegében magyar tölgyből készült halszálka parketták ahogy már korábban is írtuk jobb megoldást jelentenek, mint a vegyes összetételű szalagparketták. Összességében, ha minőségi, hosszú távú és környezettudatos megoldást keresünk a minőségi halszálka parketta kiváló megoldás.